TOP-2.1.2-15 Városi közparkok fejlesztése a zöldebb Szentesért
- elnyert támogatási összeg: 327.516.683,- Ft
- támogatás intenzitása: 100%
- megvalósítás kezdeti időpontja: 2016.12.23.
- fizikai befejezés időpontja: 2019.04.30.
- megvalósítási helyszínek: Széchenyi liget; „Eszperantó” gyalogos híd; Hősök erdeje; Somogyi Béla utca – Új utca sarkán lévő közösségi tér
Széchenyi liget felújítása:
Az 1800-as évek második felében több ütemben kialakított zöldfelületet Szentes Város Községi Választmánya 1860-ban gróf Széchenyi István emlékére Széchenyi ligetnek nevezte el. A ligetben található, már korábban kialakított futópályát, kültéri tornaelemeket napi szinten sokan látogatják. Az üdülőközpont és látogatói a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően újabb elvárásokat támasztanak a liget felé, ezért célszerű a pihenési, sportolási, játszási lehetőségek bővítése, színvonalasabb, igényesen kialakított fogadóterek megépítése.
A strand új főbejáratánál burkolt fogadótér épül, padok és hulladékgyűjtők kihelyezésével, továbbá a felvezető út melletti növényesítéssel (örökzöld cserjék és egynyári virágágy kialakításával). Az új épület főbejáratának tengelyét elcsúsztatták, így az út nyomvonalát is át kellett tervezni. A sportuszoda bejáratánál a már beton térkővel burkolt terület a régi kerékpártárolók megszüntetésével, padok kihelyezésével, örökzöld cserjék telepítésével tágas, bejárathoz méltó fogadótérré alakul. Az üdülőközpont főbejárata mellett kerülnek elhelyezésre a betonba rögzített kerékpártárolók, köztük beton gyeprács burkolattal, bazalt zúzottkő hézagolással. A Széchenyi szobornál a szobor talapzatának színével megegyező új rávezető betonlapos burkolat készül. A kisebb, jelenleg betonozott parkolók felújításra kerülnek, új aszfaltréteget kapnak. Az átalakítással érintett területeken padok, hulladékgyűjtők ill. információs táblák kerülnek elhelyezésre. Az erdei tornapályánál meglévő térkő burkolatos közlekedőfelület hiányzó szakasza megépítésre kerül. A sportuszoda és a térköves sétány közötti terület öntözése kapcsán a liget automata öntözőrendszerének rekonstrukciójára is sor kerül. Az erdei tornapálya és a játszótér új elemekkel bővül.
A rekonstrukció a növényállományt is érinti, a beteg, kipusztult növények helyett újak kerülnek telepítésre, a beteg növényeket cserélni szükséges.
A Széchenyi liget megújítása során a közvilágítási hálózat bővítése, átalakítása is szükséges. A Csongrádi út felőli főbejáratnál, a Csongrádi úttal párhuzamos belső út mentén, a strand főbejáratánál tervezett díszburkolatos úton ill. a múzeum előtt a játszótérig új közvilágítási hálózatot kerül kiépítésre.
Eszperantó gyalogos híd:
A Kurca főcsatornán átvezető ''Eszperantó'' gyalogos híd felújítása keretében a városközpontot a ligettel, a strandfürdővel összekötő meglévő, rossz állapotú híd elbontása és új hídszerkezet építése valósul meg. A tervezett gyalogoshíd 2,27 méter szélességben vezeti át a gyalogosforgalmat. A keresztezett akadályt, a Kurca főcsatornát, öt nyílással hidalja át. A híd magassági vonalvezetése gyakorlatilag megegyezik a régi híd magassági vonalvezetésével.
Hősök erdeje:
Szentes város egyik legnagyobb, a Kertváros városrész vonatkozásában legfontosabb zöldfelülete ez a mintegy ~7,5 hektáros terület nagy termetű, zömében kocsányos tölgyekkel, melyet 1933-ban létesítették Ormos Imre tervei alapján az I. világháború szentesi hősi halottjainak emlékére. Funkcióját tekintve a zöldfelület központi részén játszótér található, kiülési, pihenési lehetőséggel. Az egykori sétány már csak nyomokban lelhető fel.
Az előkészítés során a már kialakult használatnak megfelelően kerülnek megtervezésre a közlekedési nyomvonalak. A gyalogos és kerékpáros új burkolat 6 cm vastag beton térkőből, süllyesztett beton szegéllyel készül. A futópálya 1,20 m széles öntött gumi burkolatú. A Honvéd utcánál és a Kiss Zsigmond utcai csatlakozásnál kerékpártárolók létesülnek. Az utak mentén padok és hulladékgyűjtők kerülnek kihelyezésre. A játszótér közelében a már kiépített aknára kötve új ivókút lesz. A projektben az elpusztult fák pótlása, illetve gyepesítés is tervezett. A közlekedő felületek mellett közvilágítás kiépítésére is sor kerül.
Somogyi Béla utca – Új utca sarkán lévő közösségi tér
Az Új u. - Somogyi Béla u. kereszteződésében található beépítetlen telek a helyi közösség pihenését, kikapcsolódását szolgáló, nagy zöldfelülettel rendelkező rekreációs területként kerül hasznosításra.
A terület panelépületek felőli szélen végig burkolt parkolóhelyek létesülnek. Az árnyékolást a park szélére telepített fasor biztosítja, ahol kerékpártámaszok is lesznek kihelyezve.
A terület kialakítására átlátható zöldfelület lesz jellemző. A zöldfelület egy részén automata öntözőrendszer lesz kiépítve. Pihenő-beszélgető egységek, ivókút szolgálja majd az itt megpihenni vágyókat. A gyalogos sétányokat és járdákat beton térkő burkolattal készülnek. A park kialakítása akadálymentes lesz.
Elhelyezésre kerül egy burkolt felületű street sportpálya, palánkkal, kerítéssel, valamint kültéri ping-pong asztalok kihelyezése történik, ill. egy drótkötélpályás csúszka létesül a kisebb-nagyobb gyerekek szórakoztatására.
A terület Somogyi Béla utca felőli részén elkerített kutyafuttató lesz kialakítva, hozzá kutyaitató, szemetes, pad, információs tábla lesz kihelyezve.
A terület közvilágításának kiépítését is tartalmazza a projekt. A parkoló területének világítása jelenleg is megoldott. A sportpálya külön világítást nem kap, elsősorban nappali használatra van szánva a lakók nyugodt pihenésének biztosítása érdekében. A 6 m magas acél kandeláberek és a védőcsőben vezetett megtápláló kábelek a tervezett sétány mellett, azzal párhuzamosan lesznek kiépítve. A lámpatestek LED-es kialakításúak.
Projekttábla a Kurca partján
KÉPEK
29 - 29
<
>
Projekttábla a Széchenyi ligetben
KÉPEK
20 - 20
<
>
Projekttábla a Hősök erdejében
KÉPEK
69 - 69
<
>
Projekttábla a Somogyi Béla utcában
KÉPEK
94 - 94
<
>