ÓVODAI BEÍRATÁSOK SZENTESEN a 2014/2015. nevelési évre
Tájékoztatjuk a Tisztelt Szülőket, hogy gyermekük a harmadik életévtől kezdődően óvodai nevelésben vehet részt.
Az óvodai beíratások időpontja: 2014. április 23-24-én 07.00 és 17.00 óra között történik.
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 8. § (1) bekezdése szerint: „Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, „.. az érintett településeken lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.”
Felhívjuk a Tisztelt Szülők figyelmét, hogy a közoktatási törvény értelmében gyermekük abban az évben, amelyben ötödik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától (2014. szeptember 1.) napi négy óra időtartamban köteles óvodai nevelésben részt venni.
A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 247. § a) pontja alapján az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az óvodába nem íratja be, szabálysértést követ el.
Az óvodai beíratások időpontja: 2014. április 23-24-én 07.00 és 17.00 óra között történik a lakóhely szerint illetékes vagy választott óvodában. Az óvodai beíratásoknál előnyben kell részesíteni a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket.
Beíratáshoz szükséges dokumentumok:
– a gyermek születési anyakönyvi kivonata,
– a gyermek lakcímet igazoló hatósági igazolványa,
– a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványa,
– a gyermek TAJ kártyája,
– a gyermek oltási kiskönyve
– gyermekvédelmi kedvezményről szóló határozat (amennyiben van ilyen)
– a gyermek halmozottan hátrányos helyzete esetén az ezt igazoló szülői nyilatkozata
– a sajátos nevelési igényű gyermekek felvételéhez a szakértői és rehabilitációs bizottság javaslata.
A felvételi eljárás eredményéről szóló értesítést az óvodavezető 2014. május 26-ig írásban megküldi a szülőnek, illetve a törvényes képviselőnek.
A szülő a döntés kézhezvételtől számított 15 napon belül jogorvoslati kérelemmel fordulhat a Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjéhez. A kérelmet írásban, az óvoda vezetőjénél kell benyújtani. Az óvoda vezetője a kérelmet annak beérkezésétől számított 3 napon belül továbbítja a jegyző részére. A benyújtott kérelem tárgyában a Jegyző az Nemzeti köznevelésről szóló törvény 37. § (3) bekezdése és a 38. § (1) bekezdése alapján hoz döntést. A jegyző a másodfokú eljárás során a kérelmet elutasíthatja, a döntést megváltoztathatja, vagy megsemmisítheti, és a nevelési intézményt új döntés meghozatalára utasíthatja.
Az óvodai körzetek felvételi körzetei és az alapító okiratok a város honlapján és az óvodákban megtekinthetőek.
A beiratkozásokkal kapcsolatos közelebbi, részletes információk az egyes tagóvodákban, illetve az óvodák és a város (www.szentes.hu) honlapján szerezhetők be.
Dr. Sztantics Csaba
jegyző
Óvodai körzetek --> Fájl mérete: Letöltések száma: 598 | |
Szentesi Felsőpárti Óvoda (volt Kertvárosi Óvoda) alapító okirata --> Fájl mérete: Letöltések száma: 573 (egységes szerkezetben) | |
Központi Óvoda alapító okirata --> Fájl mérete: Letöltések száma: 560 (egységes szerkezetben) |