Civilek a fókuszban
Az önkormányzata helyi civil szervezetekkel összefogva megrendezi V. Városi „Önkéntes” Civil Napot május 8-án, szombaton 9 órától a Művészetek Házában.
Az egy napos térítésmentes programban szakmai témájú előadásokon kaphat információkat minden érdeklődő a civil munkáról és a tevékenységhez szükséges anyagi és emberi erőforrások megszerzésének lehetőségeiről, például a civil szervezetek számára felajánlható adó 1 százalékáról is.
A hagyományokhoz híven, Szirbik Imre polgármester megnyitó beszéde után ismét bárki megnézheti a szervezetek paravánokra kihelyezett bemutatkozó anyagát, és sor kerül a szervezetek tevékenységének szemléltetésére, művészeti bemutatókra is a Szabadidős Sportklub és a Zöldág MSE előadásában. A program szervezésében és lebonyolításában a Civilpont, az Együtt Könnyebb klub, a SZIDÖK, és még sokan mások ajánlották fel segítségüket.
A civil naphoz kapcsolódva az NCA Demokrácia- és Partnerségfejlesztő Kollégiumának támogatásával május 7-én, pénteken Regionális Ifjúsági Fórumot szervez a Civil Ifjúságsegítő Kerekasztal (CIK) a Gólyás Házban. Előadóként többek között dr. Vercseg Ilona az Add tovább – fiatalokkal a települések közösségéért mozgalom lehetőségeiről, dr. Báló Mária a civilizációs ártalmakról és a megelőzés lehetőségeiről beszél, az ezt követő fórum minden korosztály számára tanulságos és ötletadó lehet.