Városháza története
A szentesi városháza azon középület, amelynek létesítését a legelsők között határozták el, különböző okok miatt mégis szinte utoljára valósult meg.
A városi tanács már 1834-ben szükségesnek tartotta volna a meglévő városháza kibővítését, de sürgősebb ügyek miatt nem került rá sor. 1836-ban Szentes örökváltság révén úrbéres mezővárosból szabad paraszt-polgár várossá vált, 1848-ban pedig elnyerte a rendezett tanácsú városi jogállást. A kibővült közigazgatási feladatok ellátása érdekében már ekkor felmerült az igény egy új, központi fekvésű városháza építése iránt, de anyagiak hiányában a megvalósítás elmaradt. Az abszolutizmus éveiben a helyzet tovább romlott, mivel az addig használt épületet át kellett adni a császári hivatalok részére. A városi hatóságok bérelt helyiségekbe kényszerültek volna, ezért Szentes Város Községi Választmánya 1858 januárjában határozatot hozott “egy emeletes, alól boltokkal, úgyszintén pénztári, levéltári helyiségekkel ellátott, felül pedig hivatalos szobákat tartalmazó új városház” építése tárgyában. A tervek elkészítésére Ybl Miklós nagyhírű pesti építészt kérték fel, aki a vázlatterveket 1859 decemberében megküldte. A levéltárban ma is megtalálható tanulmányterv főhomlokzati rajza egy eklektizáló, toronybástyás romantikus palotát mintáz, amely díszére válhatott volna a műemlékekben szegény alföldi városnak.
Az építkezés engedélyeztetése éveken át húzódott, de végül a kivitelezés a zavaros politikai viszonyok miatt elmaradt. 1869-ben Török János városi mérnökkel készíttettek tervet, mely egy meglévő épület bővítését jelentette volna emeletráépítéssel, de ez is megrekedt a tervezés stádiumában. A megyeháza építésével párhuzamosan ismét komolyan felmerült az új városháza építése, annál is inkább, mivel a megyeháza céljára felajánlott telken álló városi épületeket, melyek több hivatalnak adtak helyet, záros határidőn belül le kellett bontani. A közgyűlés 1881 augusztusában határozatot hozott az új városháza építéséről, a tervek elkészítésére felkérve Makay Endre műépítészt, a megyeháza díjnyertes tervezőjét. Makay a terveket már az év végén bemutatta, az építési megbízás azonban váratott magára. A városháza megvalósítását ezúttal is hátrább sorolták, a pénzt elvitték a produktívabbnak gondolt beruházások (vasút, vendéglő, villanytelep).
Az ekkor 30 ezer lakosú, megyeszékhely státusú település közigazgatási egységei egymástól távol, 7 különböző helyen, szükségépületekben (volt vendéglő, régi magtár stb.) és bérelt helyiségekben (új megyeháza) működtek, lehetetlenné téve a zökkenőmentes helyi kormányzást. Az egyre tűrhetetlenebb helyzet megoldására számos elképzelés született. 1902-ben például felmerült, hogy az alig négy éve átadott Petőfi Szállót alakítsák át városházává. A terveket Nádas Aladár városi mérnök el is készítette, de az átalakítás túlzottan költséges lett volna, s egyébként is a városi szállóra és vendéglőre szükség volt. A képviselő-testület 1904 tavaszán megelégelte a dolgot, s utasította a tanácsot, hogy 90 napon belül tegyen javaslatot egy megfelelő városháza felépítésére. Ettől kezdve – bár sok akadály között – folyamatosan haladt a városházépítés ügye.
A tanács előmunkálatai alapján a városi közgyűlés 1906. szeptember 24-én határozatot hozott a városháza építéséről, s a szükséges teendők ellátására dr. Mátéffy Ferenc polgármester elnöklete alatt 16 tagú építési bizottságot alakított. A hely kijelölése (az 1894-ben megvásárolt ún. Jurenák-féle ház telke) és az építési feltételek összeállítása az év folyamán megtörtént. A városház-építési bizottság 1907. január 10-én országos pályázatot hirdetett, amelyben általános elvként hangsúlyozta, hogy: “A város nem kíván valami cifrán díszített, drága fenntartással járó épületet, hanem egy olyan szolid, nyugodt homlokzati kiképzésű városházát, mely menten minden pazar külső díszítéstől, már komoly külsejével is kifejezésre juttatja az épület jellegét”.
Első díjként 2000 koronát, második és harmadik díjként 1000, illetve 500 koronát tűztek ki. Az érdeklődést jelezte, hogy a polgármesteri hivatalból 138-an kérték ki a részletes feltételeket, a határidő lejártáig pedig (1907. márc. 30.) 38 pályázótól 47 építési terv érkezett. A bíráló bizottság – amelyben a Magyar Mérnök- és Építész Egyletet Somló Emil, a Magyar Építőművészek Szövetségét pedig Fleischl Róbert képviselte – többségi szavazattal Bohn Alajos aradi születésű építésznek ítélte az I. díjat, akit egyben felkértek a részlettervek kidolgozására, valamint az építési munkálatok irányítására. (Bohn Alajos hét éven át Alpár Ignác neves budapesti műépítész irodájában dolgozott, aki többek között őt bízta meg a városligeti Mezőgazdasági Múzeum építésének művezetésével. Alpár ajánlatára Fellner és Helmer bécsi építészek őt kérték fel a kolozsvári nemzeti színház építésének vezetésével, melyet sikeresen teljesített.) A II. díjat Tőry Emil budapesti műegyetemi tanár kapta, a III. díjat többszörös holtverseny miatt nem adták ki. (Erre a díjra esélyes volt Dobovszky József István szentesi építész is.)
A kivitelezési tervek 1907 szeptemberére elkészültek, november elejére pedig befutottak a szakipari munkákkal kapcsolatos árajánlatok is. A legfontosabb munkákat szentesi mesterek nyerték el (pl. Bene István kőműves, Budai János ács, ifj. Szathmáry Pál asztalos, Mócz Kálmán üveges). Az építkezés várható végköltségét a közgyűlés 488.000 koronában állapította meg, amely közel 100.000 koronás túllépést jelentett az eredeti tervhez képest. Erre hivatkozva az egyik városi képviselő fellebbezést nyújtott be az építkezés ellen. Az ügy a Belügyminisztériumban kötött ki, ahol 8 hónapon át fektették az aktákat. 1908 júliusában végre megérkezett a végzés, amely 400.000 koronára szállíttatta le a költségeket. A közgyűlés ennek eleget tett, s újból kiadta a munkákat a vállalkozóknak. Az építkezés azonban nem kezdődhetett meg, mivel újabb föllebbezés folytán az ügy ismét a BM-hez került, ahol ezúttal másfél évig rágódtak a válaszon. Végre 1910 júniusában megérkezett a jóváhagyás, így közel 3 évi aktatologatás után augusztus közepén kezdetét vehette az építkezés. Bohn Alajos kiváló szervezőkészségére utal, hogy alig egy évvel később, 1911 szeptemberében a városi hivatalok beköltözhettek új otthonukba.
Az impozáns építmény alaprajzának elrendezése a Kossuth téri és Erzsébet téri vonalak teljes beépítésével két főszárnyat tüntet fel, melyek közül az Erzsébet téri főszárnyra merőlegesen két mellékszárny helyezkedik el. A késői barokk stílusjegyeket hordozó épület két, összesen 135 méter hosszú, manzárdtetős homlokzatát egy kerek, 37 méter magas saroktorony kapcsolja össze, ovális ablakokkal, oszlopokkal kiképzett főbejárattal. Főlépcsőháza elágazó, hajlott ívű, míg a tágas hivatali helyiségek a célnak megfelelő egyszerű, modern stílusban épültek. A közgyűlési nagyterem elkülönül a forgalmas hivatali helyiségektől, az épület főtéri homlokzatán mellékfeljárattal és a közgyűlési terembe vezető külön lépcsőházzal. A nagyterem 250-300, az emeleti karzat 70-80 ülőhely kialakítására volt alkalmas. A 2076 négyzetméternyi (29.338 légköbméter) beépített terület 92 helyiségre tagolódott, helyet biztosítva valamennyi hivatal számára. Az épület díszítő elemei a következő mesterek munkáját dicsérik: Kálmán Ede (külső és belső szobrász munkák), Fey Rezső (díszítő bádogos munkák), Budapesti Kőgyár (kőfaragó munkák).
A sok évtizedig nélkülözött új városháza ünnepélyes átadására 1912. május 27-én került sor. Az első köszöntőt dr. Mátéffy Ferenc polgármester mondta, aki 10 éven át keményen küzdött a megvalósításáért. A városházépítés előtörténetét Bugyi Antal főjegyző foglalta össze, majd Fekete Márton országgyűlési képviselő elemezte az átadási aktus jelentőségét. Üzenet értékű záró gondolata a mának is szól: ” Legyen ez az új hajlék felszentelt csarnoka a közügy szeretetének, az abban székelő városi képviselők és a város mindenkori tisztviselői kara pedig legyen világító fáklyája a haladásnak, az emberbaráti szeretetnek, az igazságosságnak és a könyörületességnek. Legyen ebben a hajlékban időtlen időkig csendesség és jó békesség!”
Az épület Kossuth térre néző főhomlokzatát eredetileg Szentes ősi pálmafás címere díszítette, amely 1945 után lekerült a helyéről. 1989 óta ismét látható a színes majolikából kirakott címer, alatta az 1836. évi örökváltság tényét megörökítő függőpecsétes márvány emléktábla, Vígh László alkotása (elhelyezve 1996-ban). (Ennek a helyén korábban egy Tanácsköztársasági emléktábla volt látható, amelyet 1991-ben eltávolítottak.) Az emeleti folyosón márványtábla őrizte az első világháborúban hősi halált halt városi tisztviselők emlékét, 1945 után leszerelték. Ugyanitt volt elhelyezve a Szentesi Nemzeti Bizottság megalakulását megörökítő tábla, valamint Vajda Imre nemzeti bizottsági elnök, majd polgármester emléktáblája; 1991-ben mindkettőt eltávolították. Az emelet folyosóján ma is látható a régi főtéri, 1898-ban bronzból készült Kossuth-mellszobor (Kis György és Gerenday Béla munkája), mellette Petőfi Sándor gipsz mellszobra (alkotója ismeretlen). A közgyűlési terem falát Kossuth Lajos életnagyságú festménye, valamint a város jelentősebb polgármestereinek (Boros Sámuel, Kristó Nagy István, Sarkadi Nagy Mihály, Mátéffy Ferenc) portréi díszítik. Itt látható a városalapító földesúr, báró Harruckern János György mellszobrának gipszmodellje (Máté István alkotása). A tanácskozó termeket és a munkaszobákat a szentesi születésű, illetve helyben működő festőművészek (Halász Szabó Sándor, Katona Kiss Ferenc, Tokácsli Lajos, Berkecz István és sok más művész) munkái dekorálják.
A városháza oldalhomlokzata előtt terül el a szépen parkosított Erzsébet tér, amelynek kialakítását a városháza ünnepélyes átadása után határozták el. 1926 óta a park közepén áll az I. világháborúban elesett szentesi hősök emlékműve (Pásztor János alkotása).
