(Deutsch) Az új bölcsődei szárny alapkőletétele
Az önkormányzatok kiemelt tevékenységi körébe tartozik a szociálpolitika, melyhez elengedhetetlen a megfelelő szakellátást biztosító intézményhálózat és a magas-színvonalú támogató rendszer működtetése. A lakosok szociális biztonságának érdekében újabb lépést tett a szentesi önkormányzat azzal, hogy a szociális kölcsön, a közmunkaprogram és a közfoglalkoztatás mellett az intézményfejlesztésekre is hangsúlyt fektet. Az elmúlt években már Szentes bölcsődéje szűknek bizonyult, s a meglévő részek is felújításra szorultak.
A Dél-alföldi Operatív Program keretében meghirdetett „Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások komplex, valamint bölcsődék önálló fejlesztése” című pályázati kiírás adott lehetőséget a bölcsőde kapacitásának bővítésére.
A bölcsődei férőhelyek fejlesztésével cél a kisgyermekes anyák munkába állásának elősegítése.
A pályázat keretében négy új foglalkoztató épül meg, ezzel az intézmény jelenlegi kapacitása 70 férőhelyről 100-ra emelkedik, mert a bölcsőde jelenleg nem tudja kielégíteni a város területén felmerült igényeket.
A 2008. évben a bölcsőde kihasználtsága 125 % volt. 2009. év márciusában 88 fő, áprilisban 98 fő kisgyermek járt a bölcsődébe, tehát a bölcsőde iránti igények száma jelentősen emelkedett.
A projekt célja új épületszárny építése, mely a bölcsőde melletti üres ingatlanon épül fel, ahol 4 csoportszoba, valamint játszóudvarok kerülnek kialakításra.
Fő célkitűzések:
- A régi épület infrastrukturális fejlesztése (tetőfelújítás, fűtéskorszerűsítés, festés, burkolatcsere)
- Alapellátás keretében ép, egészséges kisgyermekek, valamint sajátos nevelési igényű kisgyermekek habilitációs és rehabilitációs célú fejlesztése —együttnevelése,
- Családi nevelést támogató szolgáltatások bővítése (játszócsoport)
- Só- szoba kialakítása
- Akadálymentesítés
- Új, korszerű, az európai normáknak megfelelő tárgyi feltételek biztosítása
Szentes Város Önkormányzata a fejlesztésre mintegy 178 millió Ft összegű támogatást kapott. A projekt összköltsége: 198 millió Ft.