Csontváry visszatér
Nagy jelentőségű képzőművészeti kiállítás nyílik a Koszta József Múzeumban, melyre nem volt még példa, s talán egyhamar nem is lesz: Csontváry Kosztka Tivadar alkotásaiból látható válogatás december közepéig. Ráadásul a Munkácsy Mihály után a legjelentősebbnek tartott magyar festőnek szentesi kötődése is van, igaz, városunkban nem színeket, hanem gyógyszereket kevert.
Kettős kiállítás helyszíne lesz a szegedi Móra Ferenc és az itteni Koszta-múzeum október 14-től. A Pécsi Csontváry Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria összesen 40 képet ad kölcsön a Csongrád megyei kiállítóhelyeknek, mivel a művész élete mindkét városhoz kapcsolódik.
A szentesi múzeumban a tárlat bevezetéseképpen fontosnak tartják a festő itteni kötődését, hiszen a bemutatandó 14 kép a fiatalon városunkban élt későbbi nagy formátumú művész korai alkotása. Sőt, az is valószínűsíthető, hogy igen közel álltak a szívéhez a nemsokára itt látható művei, mert lakásai falát ezek a képek is díszítették, tehát közöttük élt.
Gyógyszertárban érte az elhivatottság
Csontváry a művészneve, patikusi időszakában még Kosztka Tivadarként ismerték. A Kisszebenben 1853-ban született Kosztka Mihály Tivadar édesapját követte a polgári foglalkozásában, s kezdetben az ő patikájában segédkezett.
1879-ben a szegedi árvíz idején élen járt a mentésben, s ez a megrázó élmény viszszaköszön számos művén. Ezt követően visszatért gyógyszerészi foglalkozásához, s 1880-ban következett be a rejtélyes megvilágosodás, az elhivatás-élmény: a patikában egy tinós szekeret vetett papírra, amikor főnöke, háta mögött figyelve az alkotást, kijelentette, Kosztka szerinte festőnek született. A fiatalember későbbi írásában úgy emlékszik vissza, ezután kinyilatkoztatásként értelmezett hangot hallott fentről, mely szerint “a világ legnagyobb napút festője” lesz. Azonban tudta: az anyagi alapot meg kell teremtenie hozzá.
Szentesi kötődését megemlíti önéletírásában is Csontváry Kosztka Tivadar: 1882-ben jött ide, a Megváltó patikában dolgozott.