(Magyar) Életfa az új életnek
[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=9fckKQRQYDw]
Tizenhat esztendeje indult és azóta, már hagyomány Szentesen, hogy az elmúlt fél évben született szentesi babák kapnak egy facsemetét a várostól. Balogh Györgyi a Városellátó Intézmény műszaki vezetője elmondta, hogy vannak szülők, akik már másod- vagy harmadízben járnak itt. Idén tavasszal 44 baba, ősszel pedig 55 baba és ugyanannyi facsemete vár egymásra. Az igénylők kilenc fajta konténeres facsemete közül választhattak, melyek kertekbe, házak elé vagy éppen a közterületre kerülnek kiültetésre.
’95. őszén volt az első ilyen találkozó az akkori babákkal és szüleikkel. Az első facsemete-tulajdonosok azóta felcseperedtek, a tinédzser korba léptek. Maga a hagyomány (most már minden tavasszal és ősszel) örvendetes módon igen sok babát érint, azokat, akik az elmúlt hat hónapban születtek, lettek a város polgárai.
– Amikor a programot elkezdtük, több cél is vezérelt bennünket – mondta Szirbik Imre polgármester a megjelent babákat, szülőket, nagyszülőket köszöntve. – Egyik az, hogy a város évről évre zöldebb, szebb, tisztább legyen, a lakói számára otthonosabb. A másik: amikor egy baba megszületik, az óriási öröm a családnak. És öröm annak a közösségnek is, amelyet városnak hívunk, hisz új tagokkal lett gazdagabb. Szimbolizálja az egyén és a közösség összetartozását az, ahogy a facsemete cseperedik, gyökeret ereszt, ahogy egyre nagyobb lombot hoz, ugyanúgy kötődjék a városhoz az, aki most ifjú lakójaként megkezdi az életét. Bárhová is sodorja a sors, legyen egy pont a világban, ahová mindig hazatérhet. És amikor nagy lesz, gyermekei, unokái lesznek, el tudja mondani, itt kezdődött az én életem.