Integrált Településfejlesztési Stratégia módosításának partnerségi egyeztetése
Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete 174/2015. (IX.25.) határozatával állapította meg Szentes Integrált Településfejlesztési Stratégiáját (ITS). A tervdokumentum a Belügyminisztérium támogatásával 2015. év első felében került kidolgozásra.
Az ITS készítésének célja, hogy stratégiai tervezés eszközeivel elősegítse a következő 7-8 év városfejlesztési tevékenységeinek eredményességét, így a fejlesztések összehangoltan történjenek.
Tekintettel arra, hogy a városnak az ITS mentén lesz lehetősége több uniós finanszírozású támogatási kérelem benyújtására, a tervdokumentum megléte feltétele egyes EU források lehívásának ebben az időszakban.
A fentiek alapján a Szentes Város Önkormányzata által benyújtani tervezett támogatási kérelmek tartalma miatt az ITS-ben néhány helyen pontosításra, átstrukturálásra van szükség, ami értelemszerűen az ITS módosítását igényli.
Ezért Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete, 2016. február 25-i döntése alapján az ITS-t módosítja és egyben a módosítási javaslatokat partnerségi egyeztetésre bocsátotta.
A partnerségi egyeztetésben való részvétel módját országos jogszabály, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 28.§ (1) bekezdése, valamint Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete 29/2014. (II.28.) határozattal jóváhagyott partnerségi egyeztetés szabályai határozzák meg.
Az egyeztetésben résztvevők (a továbbiakban: partnerek) köre:
- Szentes lakosai,
- Szentesen működő gazdálkodó szervezetek,
- Civil és érdekképviseleti szervezetek,
- Egyházak
Arra kérjük Önöket, vegyenek részt Szentes Város fejlesztési stratégiájának kialakításában!
A jelenleg hatályos ITS megtekinthető a Szentes Város honlapján (www.szentes.hu) a bal oldali menüsor IVS feliratú logójára kattintva, illetve közvetlenül a https://www.szentes.hu/?page_id=1934 linken.
Az ITS tervezett módosításait részletesen az ugyanitt közzétett módosítási lista tartalmazza, mely alapján a tervezett változások összevethetőek a jelenleg hatályos dokumentummal.
A partnerek az its@szentes.hu e-mail címen keresztül, vagy postai úton (Szentes Város Önkormányzata, 6600 Szentes, Kossuth tér 6.) is megküldhetik véleményeiket, javaslataikat a fenti dokumentumokkal kapcsolatban.
A hivatkozott Kormányrendelet 21 napon belüli véleményezési időtartamot ír elő a dokumentumok véleményezésére a rendelet 30. § (1) bekezdésében meghatározott résztvevők számára.
A fentiek alapján kérjük, hogy az ITS tervezetével kapcsolatos véleményüket a jelen hirdetmény közzétételétől számított 21 napon belül szíveskedjenek megküldeni.
Wittek Krisztina
Szentes Város Főépítésze