Lezárult az Ipartelepi úti kerékpárút projekt
ÚJ KERÉKPÁRÚTTAL GAZDAGODOTT SZENTES
2014. március 12-én megtörtént az Ipartelepi úti, Európai Uniós támogatással készülő projekt lezárása, így a szentesiek birtokukba vehetik (vették már) a kerékpárutat, mely biztonságos kapcsolatot létesít a keleti iparhegyed és a város belső lakóterülete között.
Szentesen évek óta napirenden volt a kerékpárút megépítése ezen a szakaszon, mivel az Ipari Park területén számos cég és vállalkozás működik, ami jelentős kerékpáros forgalmat generál.
Az elkészült 2240 méter hosszú kerékpárút építés és az 570 m hosszú szakasz felújítás eredményeként a túlnyomó részt külterületen haladó kerékpárút használói immár a közúti gépjármű forgalomtól elkülönítve, biztonságosan tehetik meg az utat az ipartelepig.
Szirbik Imre polgármester a projekt zárórendezvényén elmondta, hogy a beruházás hozzájárul a kulturált kerékpáros közlekedés fejlődéséhez, így várhatóan Szentesen (eddig is nagy volt), de tovább nő a kerékpárt használók aránya.
Szűcs Lajos alpolgármestertől megtudtuk, hogy a körzet régi igénye teljesült ezzel a megépült új kerékpárúttal.
A projekt részeként kerékpáros parkoló épült a Gerecz horgásztó mellett, valamint megtörtént a kerékpárút melletti fásítás is.
Továbbá hallhattunk arról is, hogy a Szentest – Csongráddal összekötő kerékpárút egyik sarkalatos problémájára (Tiszai közúti híd) megoldás született, így a kerékpárral közlekedők a 451-es út alatt kiépített alagúton kelhetnek át biztonságosan az út túloldalára megakadályozva a balesetveszélyes átkelést. Ez az út felújításakor kerül kiépítésre, melyet már nagyon vártunk!
„Szentes, 45. számú főút (Ipartelepi út) Attila út — Vásárhelyi út közötti szakaszán kerékpárút építés.”
(DAOP-3.1.2/A-11-2011-0001, ERFA támogatás összege: 118.010.499,- Ft)