Magyartésen indult el a helyi közösségfejlesztő projekt
Szentes Város Önkormányzata nyert a TOP 5.3.1. Helyi identitás és kohézió erősítése című pályázaton, melynek projektnyitó rendezvényére 2018. április 17-én került sor Magyartésen az egykori Kultúrházban.
Szirbik Imre Szentes város polgármestere megnyitó beszédében elmondta, hogy az Európai Uniós pályázatok és Brüsszel oly távolinak tűnnek, de ez a pályázat itt, helyben fog megvalósulni, az itt élő emberekkel. Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületét Antal Balázs Tibor a Városrendezési,-fejlesztési és Idegenforgalmi Bizottság elnöke képviselte. Molnár Irén az EFOP-1.3.1-15-2016-00001 Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás projekt mentoraként ismertette a Cselekvő közösségek projektet és abban betöltött szerepét, valamint kapcsolódását a TOP 5.3.1-16-CS1-2017-00016 azonosítószámú szentesi pályázathoz.
Bemutatkoztak a projekt közösségfejlesztői: Vidovicsné Molnár Zsuzsanna a hivatal közművelődési, civil, ifjúsági és esélyegyenlőségi referense és Lévainé Bódi Szilvia, aki helyi lakosként már évek óta a közösség mozgatórugója. Tőlük megtudhatták, hogy majd négy éves időszak kezdődik el, melynek során az első évben a közösségépítő munka személyes megkeresésekkel (interjú készítés, kérdőívezés) fog kezdődni, majd annak eredményeként közösen az aktív lakosokkal programnaptárat és cselekvési tervet hoznak létre és 3 év pedig ezek megvalósítását fogja tartalmazni. Mindezt teszik azért, hogy az akcióterületen (Magyartés és környező tanyavilága, Felsőrét, Mentettrét, Zalota, Kajánújfalu és Lapistó tanyavilágával együtt) egy összetartó, egymásért és a lakóhelyükért tenni akaró és tudó aktív közösség jöjjön létre. Miután Lévainé Bódi Szilvia elmondta, hogy fel fogják eleveníteni a régmúlt hagyományokat, a településrész történelmét és szeretné, ha az idősebb és fiatalabb korosztály közös programokon kerülne közelebb egymáshoz, a szép számú megjelentek máris elkezdtek mesélni, kérdezni a részletekről és ötleteiket megosztották a projektnyitó szereplőivel.