Szárnyasnapok Szentesen
A Csongrád megyei térség egyik nevezetessége a baromfi feldolgozás, a másik a zöldségtermesztés, és mivel az utóbbi kapcsán évek óta tartanak Lecsófesztivált, idén úgy döntött a dél-alföldi város, hogy az előbbinek is jár a különleges figyelem – hangoztatta Bertók Róbert főszervező a június 16-ai sajtótájékoztatón.
Az augusztus 18. és 21. közötti rendezvénynek két fő iránya van. Az egyik a gasztronómia, a másik a szórakozás.
A hatalmas ételkínálatban számtalan baromfiból készült ételt kóstolhatnak meg a vendégek. Ezek közt elsősorban a roston és nyárson sültek lesznek a dominánsak. Készülnek majd például grill csirkék, különféle fűszerezéssel és elkészítési módban: bacon szalonnával, magyarosan, amerikai stílusban.
A szórakozásban a kicsiktől a felnőttekig mindenki részt vehet. A legkisebbeket például egy épített szárnyas farm várja majd. Itt megismerkedhetnek a baromfi udvar lakóival, a kiscsirkétől a libákig, sőt az állatok simogathatóak is lesznek. Emellett mesefeldolgozások szórakoztatják majd a gyerekeket, természetesen témába illesztve, így megjelenik Ludas Matyi és A kiskakas gyémánt fél krajcárja is.
A felnőttek benevezhetnek Sör kalandtúrára, melynek eredményeként megállapítják, hogy mely vendéglátóhely a legkiválóbb a városban.
A programok között ezen kívül lesz horgászverseny, kutyabemutató, fogathajtás, és lovagi tábor is épül. A sportkedvelők megnézhetik a rendezvény ingyenesen látogatható profi boxgáláját is.