Szavazás Magyarországon a lakóhelytől távol (igazolással szavazás)
- Ha a szavazás napján – akár az első, akár a második fordulóban – Ön Magyarországon, de nem a lakóhelyén tartózkodik, igazolással szavazhat.
- Igazolást személyesen vagy meghatalmazottja útján 2010. április 9-ig kérhet a lakóhelye szerinti helyi választási iroda vezetőjétől (azaz a település jegyzőjétől). Ha meghatalmazott útján nyújtja be kérelmét, a meghatalmazást is csatolni kell. Ajánlott levélben is kérhet igazolást úgy, hogy a ké-relem 2010. április 6-ig megérkezzen a lakóhelye szerinti helyi választási irodába.
- Ha mindkét fordulóra igazolást kér, a két igazolást egy nyomtatványon fogja megkapni. Ha az egyik fordulóra már kért igazolást, és a másik fordulóra ezt követően szeretne igazolást kérni, az előzőleg megka-pott igazolást vissza kell adnia, és a két igazolást egy új nyomtatványon fogja megkapni.
- Ha az igazolás kiadását követően meggondolja magát, és mégis a lakóhelye szerinti szavazóhelyi-ségben szeretne szavazni, 2010. április 8-ig kérheti a lakcíme szerinti helyi választási iroda ve-zetőjétől, hogy vegye vissza a lakóhelye szerinti szavazókörbe. A korábban kapott igazolást le kell adnia!
- Az igazolással a szavazás napját megelőzően az igazoláson feltüntetett településen a helyi vá-lasztási irodában vagy a szavazás napján az igazoláson feltüntetett címen található szavazóhelyi-ségben a szavazatszámláló bizottságtól kérheti névjegyzékbe vételét.
- Az igazoláson szerepel, hogy Ön melyik településen élhet választójogával, valamint annak a sza-vazóhelyiségnek a címe, ahol leadhatja szavazatát (az igazolással szavazásra kijelölt szavazóhe-lyiségek címét itt is megtalálja). Az igazolást feltétlenül vigye magával, mert csak annak átadásával engedi szavazni a szavazatszámláló bizottság. (Ha mindkét fordulóra igazolást kapott, amikor elő-ször jelenik meg az igazoláson feltüntetett településen a helyi választási irodában vagy a szavazás napján az igazolással szavazásra kijelölt szavazókörben, az igazolását nem vonják be, hanem le-bélyegezve visszaadják Önnek annak érdekében, hogy a másik fordulóban is szavazhasson.)
FIGYELEM! Ha igazolást kap (akár az első, akár a második, akár mindkét fordulóra), a második for-dulóban csak akkor szavazhat, ha az első forduló – abban a választókerületben ahol szavazott vagy szavazhatott volna – nem volt eredményes. Tehát:
A. Ha csak az első fordulóra kapott igazolást:
1. az első fordulóban az igazoláson feltüntetett településen, az igazoláson feltüntetett szavazóhelyi-ségben szavazhat,
2. a második fordulóban a lakóhelye szerinti szavazóhelyiségben (vagy valamelyik külképviseleten) szavazhat, kivéve, ha
- a) a lakóhelye szerinti választókerületben nincs második forduló,
- b) abban a választókerületben, ahova az első fordulóra kiadott igazolás szólt, nincs második forduló.
B. Ha csak a második fordulóra kapott igazolást:
1. az első fordulóban a lakóhelye szerinti szavazóhelyiségben (vagy valamelyik külképviseleten) sza-vazhat
2. a második fordulóban az igazoláson feltüntetett településen, az igazoláson feltüntetett szavazóhe-lyiségben szavazhat, kivéve, ha
- a) a lakóhelye szerinti választókerületben nincs második forduló,
- b) abban a választókerületben, ahova a második fordulóra kiadott igazolás szól, nincs második fordu-ló.
C. Ha mindkét fordulóra kapott igazolást:
1. az első fordulóban az igazoláson feltüntetett településen, az igazoláson feltüntetett szavazóhelyi-ségben szavazhat,
2. a második fordulóban az igazoláson feltüntetett településen, az igazoláson feltüntetett szavazóhe-lyiségben szavazhat, kivéve, ha
- a) abban a választókerületben, ahova az első fordulóra kiadott igazolás szólt, nincs második forduló,
- b) abban a választókerületben, ahova a második fordulóra kiadott igazolás szól, nincs második fordu-ló.
Kérelem igazolás kiadásához --> Fájl mérete: Letöltések száma: 566 Országgyűlési Képviselők Választása - 2010 |