Izgalmas kistérség

Szentesen kívül a kistérség településein is bőven akad természeti látnivaló, vendégcsalogató program. A Tisza, a Kurca, a vizes élőhelyek, az erdők, rétek, a védett természeti területek, az Alföldi Kék Túra kijelölt útvonala a természetjáráshoz, táborozáshoz, horgászathoz, vadászathoz, és az aktív kikapcsolódáshoz, szabadidős tevékenységekhez teremtenek remek lehetőségeket.

A kistérség templomai, kastélyai, szélmalmai és malmai, népi lakóházai között több műemlék is található, hagyományai, kulturális élete igen élénk. A kistérségben számos lehetőség nyílik a viszonylag zavartalan természeti területeken való utazásra, látogatásra, fesztiválozásra.

Programjai közül kiemelkedik a derekegyházi Falunapok keretében minden év júliusában megrendezésre kerülő Palacsintafesztivál, ahol évről-évre újabb palacsintasütő rekordok születnek; a hagyományos palacsinták mellett különleges töltelékek, forma- és hagyománybontó palacsinták is várják az édes élet élvezőit.

Másik népszerű program a Fábiánsebestyénen több évtizedes múltra visszatekintő Nemzetközi Fogathajtó Verseny, amely egyben az Országos Fogathajtó Bajnokság évadnyitó futama is. Az 1980-as évek elejétől megrendezett sportesemény 2006-ban nemzetközivé nőtte ki magát, és egyre népszerűbb a külföldiek körében. A település nóniusz lovastenyészete több évtizedes múltra tekint vissza.