Utazás 2012
Vasárnap zárta kapuit Budapesten a hazai turisztikai seregszemlék nyitányaként aposztrofált UTAZÁS 2012 Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállítás és vásár, és a mellette nyitva tartó Budapest Boat Show, a Karaván Szalon és az V. Port.hu Bringaexpo.
Az Olimpia évében zajló turisztikai kiállítást és a mellette párhuzamosan nyitva tartó rendezvényeket csütörtöktől vasárnapig, mintegy 50.000 érdeklődő kereste fel.
A térség legjelentősebb turisztikai vásárán, hajókiállításán, karaván bemutatóján és az ehhez most már hagyományosan kapcsolódó Bringaexpón ezúttal 22 ország több mint 500 kiállítója vonult fel, 22 ezer négyzetméter kiállítási területen.
Az Utazás kiállítás külföldi díszvendége ezúttal Lengyelország volt, míg a hazai városok közül Debrecen kapott kiemelt figyelmet, a rendezvény kulturális díszvendégeként pedig az idén 110 éves halasi csipke mutatkozott be. A standokon is zajlott az élet, a különféle zenés, táncos és gasztronómiai programok mellett többek között Tóth Gabi, Kökény Attila, Wolf Kati, Vastag Csaba, Király L. Norbi, Fluor Tomi és az Irigy Hónaljmirigy szórakoztatta a látogatókat.
Szentes az elmúlt évben nagy sikert aratott egyedülálló, fiatalos sarokstandján, 25 m2-en várta az érdeklődőket, amely a tavalyi évhez hasonlóan idén is mágnesként vonzotta a kíváncsi tekinteteket. A város turisztikai kínálatán túl szentesi kötődésű sztárfellépőkkel örvendeztette meg a közönséget: szombaton az Alibi Együttes és Hajdú Balázs stand-up fellépésére került sor, míg vasárnap Bebe, a Back II Black zenekar frontemberével találkozhattak a vásár és a stand látogatói.