Izgalmas kistérség
- 2013. december 20. péntek, 01:37
- Super User
- Találatok: 6316
Szentesen kívül a kistérség településein is bőven akad természeti látnivaló, vendégcsalogató program. A Tisza, a Kurca, a vizes élőhelyek, az erdők, rétek, a védett természeti területek, az Alföldi Kék Túra kijelölt útvonala a természetjáráshoz, táborozáshoz, horgászathoz, vadászathoz, és az aktív kikapcsolódáshoz, szabadidős tevékenységekhez teremtenek remek lehetőségeket. A kistérség templomai, kastélyai, szélmalmai és malmai, népi lakóházai között több műemlék is található, hagyományai, kulturális élete igen élénk. A kistérségben számos lehetőség nyílik a viszonylag zavartalan természeti területeken való utazásra, látogatásra, fesztiválozásra. Programjai közül kiemelkedik a derekegyházi Falunapok keretében minden év júliusában megrendezésre kerülő Palacsintafesztivál, ahol évről-évre újabb palacsintasütő rekordok születnek; a hagyományos palacsinták mellett különleges töltelékek, forma- és hagyománybontó palacsinták is várják az édes élet élvezőit. Másik népszerű program a Fábiánsebestyénen több évtizedes múltra visszatekintő Nemzetközi Fogathajtó Verseny, amely egyben az Országos Fogathajtó Bajnokság évadnyitó futama is. Az 1980-as évek elejétől megrendezett sportesemény 2006-ban nemzetközivé nőtte ki magát, és egyre népszerűbb a külföldiek körében. A település nóniusz lovastenyészete több évtizedes múltra tekint vissza. |
Szentesikumok
- 2013. december 20. péntek, 01:36
- Super User
- Találatok: 9416
Szentes életében meghatározó a napfényben és a termálvízben való gazdagság. A termálvízfűtésre alapozott kertészet az ország legnagyobb egybefüggő üvegházi és fóliás kertészeteként ismert. A 14 termálkút vizével fűtött 23 ha üvegházi felületen, 23 ha fűtött, 40 ha fűtés nélküli fólia sátorban és 50 ha szabadföldi területen állítanak elő étkezési paprikafajtákat, paradicsomot, uborkát, káposztaféléket, kínai kelt. A Szentesen termesztett zöldségek íze egyedülálló. A növények kiemelkedő vitamintartalmának képződéséhez hozzájárul a Dél-Alföld különleges éghajlati adottsága, a magas napfényes óraszám, a természetes vizek magas ásványianyag-tartalma. Ennek megfelelően Szentes gasztronómiája is sok egyedi elemet hordoz. Számos olyan étel készül itt, amely más városokban nem is ismert. Ilyen étel például a búzacsírából sütött különlegesség a csíramálé. Számos zöldség és gyümölcsfajta fűződik a városhoz, melyekből nyolc elnyerte a Hungarikum megtisztelő címet: Szentesi karalábé, Szentesi kosszarvú paprika, Szentesi étkezési fehér paprika, Szentesi fejes fehér káposzta, Szentesi hónapos retek, Szentesi paradicsompaprika, Szentesi rózsavirágú naspolya, Szentesi vöröskáposzta. A szentesi feketekerámia a város nevezetessége. Az alföldön többfelé készített különleges fazekas terméket Szentesen az előállítási technológiára utalva szemléletes módon „füstbefolytottnak” nevezik. Az edények kiégetésére szolgáló katlan méhkas alakú építmény, amelyet földhányással vesznek körül. Amikor az edények vörösen izzanak, a kemence összes nyílását lezárják, a tüzet elfojtják. Az ennek következtében lejátszódó kémiai folyamattól nyeri el a felület végül jellegzetes fekete színét.
- Szentesi Rózsa Naspolya (agrár- és élelmiszergazdaság) - Kálvária-domb és épített környezete (épített környezet) - Széchenyi-liget és épületei (épített környezet) - Szentesi Megyeháza (épített környezet) - Petrák Krónika (kulturális örökség) - Szentesi feketekerámia (kulturális örökség) - Szentesi Református Ekklézsia Históriája I-II. (kulturális örökség) - Szentesi Református Nagytemplom és környezete - Hősök erdeje (természeti környezet) - Szentesi Olimpiai tölgy (természeti környezet) - Vasúttörténeti Alapítvány Szentesi Motorgarázs – Gépészeti gyűjteménye - Kovács Ivánné bútorfestő, népi iparművész zsűrizett alkotásai (kulturális örökség) - Szenyéri Dániel tekerős, a Népművészet mestere |
Pezsgő kulturális élet
- 2013. december 20. péntek, 01:30
- Super User
- Találatok: 6002
E pezsgő városban szinte minden napra jut egy-egy kulturális rendezvény. A civil szervezetek és a városi intézmények összefogásával irodalmi, komolyzenei, színházi, képzőművészeti estek színesítik a programokat. Az egykori vármegyeháza épületébe átköltözött Koszta József Múzeum régészeti anyaga országos jelentőségű, miképpen az alföldi élet mágikus eredetű festője, a névadó Koszta József festőművész életművének itt található része is. A várostörténeti kiállítás szemléletes képet ad az elmúlt századok életéről. A ház gyönyörű belső udvara nyaranta szabadtéri színházi előadásoktól, koncertektől hangos. A képzőművészeti élet legjelentősebb színtere a Tokácsli Galéria, amely helyi fenntartásban országos hírű, igényes és változatos tárlatoknak ad helyet. A kiállítóterem kifejezetten erre a célra épült, így megvilágítása és elhelyezkedése is kiválóan alkalmas a képzőművészeti értékek tolmácsolására. A galériában szentesi és Szentesről elszármazott művészek egyaránt évente bemutatkoznak. Szentes zenei élete nagy múltra tekint vissza. A napjainkban is élénk zenei élet egyik igen fontos tényezője a 40 tagú, felnőtt zenei együttes, a Bárdos Lajos Vegyeskar, a Városi Fúvószenekar és az Arany Páva-díjas Pengető Citerazenekar. A „ZENE-VILÁG-ZENE” elnevezésű rendezvénysorozat minden évadban igyekszik a helyi igényeknek megfelelő, európai szintű produkciókat színpadra állítani, legyen szó komolyzenéről, vagy a népzene, világzene, jazz területeiről egyaránt. Zenei, kulturális programjaik sokszínűsége, a fellépő sztárok kvalitása garancia az önfeledt, minden igényt kielégítő kulturálódásra, kikapcsolódásra. A Lajtha László Hangversenyközpont mellett a Szent Anna Római Katolikus Templom, az Evangélikus Templom és a Református Nagytemplom is állandó színhelye a komolyzenei hangversenyeknek. A számos művészeti iskola, csoport, baráti kör, klub és egyesület mellett különleges kiállítások, gyűjtemények várják az idelátogatókat. Az enyészettől megmentett „gólyás-ház”-ban kialakított Művészetek Háza a még élő kézművesség összefogását tűzte ki célul. Az itt alkotó mesterek sok esetben több évszázados hagyományok őrzői. Az impozánsan felújított egykori zsinagógában működő Városi Könyvtár mára Szentes kulturális életének egyik meghatározó központja. Tömegeket vonzanak a kiállítások, irodalmi estek, könyvbemutatók, rendhagyó tanórák, vetélkedők, filmklubok, vagy éppen a hazai kultúrszféra meghatározó egyéniségeinek előadóestjei. Fridrich János Fényirdájának megőrzött napfényműterme mellett igazi kuriózumnak számít a tűzoltó- vagy postatörténeti kiállítás, Piri néni néprajzi magángyűjteménye, a műemléki igénnyel megmentett polgárház, az édesapa emlékére magánháznál kialakított fafaragó gyűjtemény vagy éppen az önszorgalomból létrehozott vasúttörténeti kiállítóhely. Mind-mind egy önmagára és a világra igényes közösség mementói. |
Aktív kikapcsolódás
- 2013. december 20. péntek, 01:35
- Super User
- Találatok: 6065
Szentes 1996-ban elnyerte a Nemzet Sportvárosa címet. A szentesiek aktív életmódot folytatnak, több ezren sportolnak aktívan vagy hobbiszerűen: úsznak, kocognak, futballoznak vagy teniszeznek, teremsportokat gyakorolnak, egyszerűen csak egészségük megőrzése érdekében. Szentes a világhírű magyar vízilabda egyik hazai fellegvára. A legnagyobb hírnévvel rendelkező vízilabda mellett azonban a város számos más sportágban - főleg a küzdősportokban, társastáncban, atlétikában – is magyar, Európa- és világbajnokokat nevelt, s ma ezen sportokban az utánpótlás meghatározó központja. A helyi karate egyesület a sportág világszervezetétől kapott engedélyt a Shinto-kapu felállítására. A Kyokushin karate megalkotója, a 10 danos japán karatemester Sosai Masutatsu Oyama emlékére emelt különleges szentély már önmagában is óriási sportdiplomáciai siker, hiszen a világszervezet Japánon kívül sehol máshol nem engedélyezte ilyen emlékmű építését. Szentest díszíti az 1936-os birkózó olimpiai bajnok Lőrincz Márton győzelemért kapott tölgyfája, amelyből mára csak nagyon kevés van a világban. Az erdélyi születési olimpikon fogadott városának, Szentesnek ajándékozta a facsemetét, melyből terebélyes árnyat adó kocsányos tölgy lett, „Olimpiai tölgy”, ahogy a szentesiek nevezik. Három-négy embernek is össze kell kapaszkodnia, ha széles törzsét át szeretnék érni. A Dr. Papp László Sportcsarnok mellett a szabadidő eltöltésének kellemes helyszíne a gyönyörű Széchenyi-liget és a Kurca ölelésében lévő Szentesi Üdülőközpont, amely nem csak a versenyzőket szolgálja, de széles körben ad lehetőséget a testmozgásra, aktív kikapcsolódásra. A sport és szabadidőközpont nemcsak a szentesieket, de az egész környéket megmozgató eseményekkel színesíti a kulturális kínálatot. A sportrendezvények mellett életmód táborokat, éjszakai fürdőzéseket, szépségversenyt, családi sportnapot és Szent Iván - éji gondolázást is tartanak itt. A ligettel átellenben lévő terület a fiatalok gyűjtőhelye, ahol a sportpályák helyezkednek el, valamint egy BMX és görkorcsolya akrobatikai centrum is várja az extrém sportok szerelmeseit. Azoknak sem kell megijedniük, akik éppen télen kapnak kedvet a sportoláshoz: őket egy 600 m2-es fedett műjégpálya fogadja novembertől márciusig, ahol minden szezonban különleges jégszobrokban is gyönyörködhetnek a vendégek. |
Fesztiválozz velünk!
- 2013. december 20. péntek, 01:27
- Super User
- Találatok: 8163
A város nyüzsgő élete, az emberek lendülete, a rendezvények sokasága jellemzi Szentes mindennapjait. Az állandó nagyrendezvények mellett megtalálhatóak a hagyományos és rendhagyó események, valamint a sportfesztiválok egyaránt. A fesztiválélet egyik leglátogatottabb nagyrendezvénye a farsang jegyében zajló Télbúcsúztató Karnevál, mely 2002-es debütálása óta töretlen népszerűségnek örvend mind a városlakók, környékbeliek, mind a Szentesre látogatók körében. A program állandó díszvendégei a szlovén koránt jelmezesek és busók, akik a kétnapos rendezvény során télűző táncukkal városszerte nagy feltűnést keltenek, forralt bort és farsangi fánkot osztanak, mulatozásra csábítanak. Az utcai felvonulás és télbúcsúztató tábortűz mellett az érdeklődők megnézhetik az óvodások és iskolások erre az alkalomra készített produkcióit, élvezhetik a zenei programokat, koncerteket, a helyi gasztronómiai kínálatot, megcsodálhatják a kézművesek portékáit. A hagyományosan húsvét hétfőn megrendezésre kerülő Kézműves Ízek Fesztiválján a régi, lassan feledésbe merülő gasztronómiai finomságok mellett a kenyérgyúrás, kalácssütés, tojásfújás, fafaragás, gyékényfonás vagy éppen a kovácsmesterség fortélyaival ismerkedhetnek meg azok, akik locsolkodás helyett vagy azt követően szeretnének egy tartalmas napot eltölteni családjukkal, barátaikkal. A festői szépségű Kurca folyó partján az érdeklődőknek lehetőségük nyílik bekapcsolódni a munkafolyamatokba, a kóstolók mellett pedig igazi, eredeti receptekkel is gazdagodhatnak. Minden évben április 30-án kerül megrendezésre a Népzenei sokadalom, lampionos séta és utcabál. A rendezvény egyben regionális látogatottságú kulturális fesztivál is: zenés, táncos programok kavalkádja fogadja az érdeklődőket. A nagy tömeget vonzó rendezvényt május 1-jén Majális követi változatos és színes programokkal, vetélkedőkkel tarkítva. A Harc a Kincsért ifjúsági kalandvetélkedő a régió középiskolásainak és tanárainak részvételével zajlik. Önmaguk megmérettetésén túl a kalandoroknak hihetetlenül nehéz feladatokkal kell megbirkózni. A legbátrabb kalandorok az esővel, a hideggel, a zsenik tudását igénylő fejtörőkkel, valamint kőkemény fizikai kihívásokkal (mint pl. akadályok szédítő magasságokban, kommandós kiképzés, paint ball, stb.) találják szemben magukat. Szentesen nagy hagyománya van a testvérvárosok kulturális találkozóinak, mely hagyományosan kétévente kerül megrendezésre. Szentes nyitott európai városként számos határon túli magyar és külföldi településsel ápol jó kapcsolatokat, lehetővé téve ezáltal az együttműködést a városok polgárai között az élet minden területén. A kapcsolatok kiterjednek a kulturális együttműködésekre, a tudományok területére, a sportra, az egyházi és civil kapcsolatokra, gazdasági, egészségügyi és szociális területekre. A testvérvárosok vezetőinek hivatalos látogatásai mellett a településeken egyre gyakoribbak az önmaguktól szerveződő, családok közötti barátságok, vállalkozások közötti gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok. Szentes kiemelkedő testvérvárosi tevékenységét, a személycsere-programokat, karitatív munkáját, valamint nyitott, európai szellemiségét az Európa Tanács Európa Diplomával, Becsületzászlóval és Európa Plakett kitüntetésekkel is elismerte. Nyaranta az egykori vármegyeháza hangulatos belső udvara megtelik élettel: a Nyári Szabadtéri Színház programsorozatában színházi, zenei, tánc előadások zajlanak falai közt. A rendezvénysorozat keretében estéről estére népszerű és kiváló művészek, színészek, zenészek lépnek színpadra és kápráztatják el a közönséget. A Szárnyas Napok keretében a hangulatos gasztronómiai és sörfesztiválra az ország minden részéről érkeznek házi kisüzemi sörfőzdék, ahol a méltán népszerű szentesi szárnyas ételek is várják a látogatókat. A 4 napos rendezvény számtalan szórakoztató programot kínál, van itt kakasfőző verseny, sörkirály-választás, csirkeszárny-evő verseny, fogathajtó verseny, horgászverseny, szárnyas farm, de természetesen nem hiányozhat a vidámpark sem. A gasztronómiai különlegességeket és söröket hangulatos koncerteken a country, sramli, vagy épp a rock & roll ritmusaira fogyaszthatják el a látogatók. A Lecsófesztivál hétvégéjén ezrek lepik el a város utcáit, ahol a helyi lecsókészítés rejtelmeibe nyerhetnek betekintést. A fesztivál a péntek esti közös szalonnasütéssel veszi kezdetét, ám az igazi izgalmak szombaton várnak a látogatókra, amikor több száz asztalnál aszalt gyümölcsös, gombás, húsgombócos, tarhonyás, krumplis, tojásos, chilis, lencsés vagy éppen vörösboros lecsót kóstolhatnak. A szentesi gasztronómia jeles eseménye Magyarország legnagyobb lecsófesztiválja, a 10 legnagyobb tömeget megmozgató hazai gasztronómiai fesztivál egyike, melyre az ország több pontjából és külföldről is érkeznek lecsófőző – majd a végeredményre is oly kíváncsi – kóstolni vágyó vendégek. A Lecsófesztiválon egyidejűleg több mint 250 bográcsban fő a tradicionális magyar étel. Évente több alkalommal is Szentesre irányul a küzdősportot szeretők, művelők figyelme, hiszen a város minden alkalmat megragad, hogy egy-egy rangos viadal, nemzetközi megmérettetés rendezői jogát elnyerje. Olyan nagy nevek léptek már Szentesen szorítóba, mint Nagy „Hóhér” József, Kovács „Vipera” Attila, Csábi Bettina, Miló Viktória, a K1 Magyar Bajnok Rácz Dénes és Nagy Tibor, vagy Balzsay Károly. A boksz és egyéb küzdősport viadalokon kívül a helyi Oyama Dojo Sportegyesület évtizedek óta Magyarország legrangosabb kyokushin karate bajnokságait rendezi kiemelt díjazással. A magas színvonalú rendezvények olimpikonok, sztárok és más közszereplők részvételével zajlanak. A Szentesi Körséta rendezvénysorozat programjai olyan helyszínekre kalauzolják el a szentesieket és az idelátogatókat, ahova nem juthatnak be a hétköznapokon, vagy amelyek mellett anélkül mennek el, hogy észrevennék a bennük rejlő szépséget. A látogatások során az adott szakterület szakértői kalauzolják az érdeklődőket a látnivalók között, melyek között megtalálhatók a legkülönfélébb ereklyék, titkos helyek, eldugott szentélyek. |
|