Turizmus - Szentes város hivatalos turisztikai honlapja - Hírek, események, látnivalók, szálláshelyek Szentesen

A város környékének kedvező természeti adottságai már az ősidőkben letelepedésre csábította az embert. Az újkőkortól kezdve (i.e. 5000-3000) folyamatosan lakott hely volt. A neolit kori leletek egyik legértékesebb darabja a szegvár-tűzkövesi határrészen talált ún. Sarlós Isten szobra, amely az újkőkorból szinte az egyedüli férfialakban ábrázolt istenség.

A népvándorlás évszázadaiban (I–VI. sz.) különböző népcsoportok váltották egymást, ezt a vidéken talált jazig, szarmata, gepida, hun és avar sírok százai tanúsítják. Egyes feltevések szerint Szentes térségében, a Tisza–Körös szögletében állott Attila (433–453) legendás sátorvárosa, tehát vélhetően a nagyhírű hun fejedelem sírja is ezen a vidéken keresendő.

Anonymus krónikája szerint a honfoglaláskor Ond vezér és fia Ete nemzetsége népesítette be a területet, magába olvasztva a szláv őslakosságot. A legkorábbi írásos emlék a Kurca nevét örökítette meg, amely I. Géza (1074–1077) 1075-ben kelt oklevelében fordul elő először Curicea alakban. A település első okleveles említésére 1332-ben került sor Scenthus (Szentüs) alakban. A későbbiekben írták Zenmpthesnek, Zenthesnek is; a mai írásmód 1665-től vált általánossá.

A török hódoltság idején Szentes fejlődését jelzi, hogy I. Ferdinánd 1564-ben kelt adománylevele már oppidumként, azaz mezővárosként említi a települést.

A település fejlődésére meghatározó körülményként hatott, hogy az 1716–1718 között folyó délvidéki török hadjárat idején báró Harruckern János György (1664–1742) élelmezési főhadbiztos Szentest tette a császári hadak élelmezésének központjává. A lakosság anyagilag gyorsan gyarapodott, hisz szinte minden terményét könnyen értékesíthette. Utóbb Harruckern – érdemei elismeréseként és a kincstár tartozásai fejében – jelentős birtokokat kapott Békés és Csongrád vármegyék területén. 1720-ban tulajdonába került Szentes is.

A fejlődésnek további távlatokat nyitott az a körülmény, hogy Harruckern 1730-ban három országos vásár tartására szóló privilégiumot eszközölt ki III. Károly (1711–1740) királytól. Ettől kezdve a főbíró a város pálmafát ábrázoló pecsétjével hitelesítette az okmányait, mely ábra utóbb a település címerképévé vált. A kortársak az örökzöld pálmával a szentesi nép szívós élni akarását, a megpróbáltatásokkal szembeni dacos kiállását és örökös megújulását akarták kifejezni. Ahogy a biblikus mondás tartja: Palma sub pondere crescit, azaz Teher alatt nő a pálma.

Szentes életében jelentős változást hozott az 1836-os esztendő. Az országban elsők között örökváltsági szerződést kötött földesuraival, a Károlyi grófokkal.

Szentes fejlődésének új távlatokat nyitott az a fontos körülmény, hogy 1878-ban kijelölték Csongrád vármegye székhelyévé, amely eltartott egészen 1950-ig. Ekkor alakult ki Szentes tradicionális építészeti arculata és az a miliő is, amelyhez a különféle kultúrájú és múltú, korábban betelepített népesség jelentős mértékben hozzájárult. A Tisza partján elhelyezkedő dél-alföldi település közel 30 ezer fős lakosságával ma is Csongrád megye harmadik legnépesebb városa.